Google+
Főoldal / érdi közügyeink / A VÁROST AZ ÖSSZETARTÓ HELYI KISKÖZÖSSÉGEK TESZIK ERŐSSÉ

A VÁROST AZ ÖSSZETARTÓ HELYI KISKÖZÖSSÉGEK TESZIK ERŐSSÉ

Van az a mondás, amit otthonról hallottam, hogy „légy  jóban a szomszédoddal, ha másért nem, akkor azért, mert baj esetén ő hamarabb ott van, mint a rokonság!”

Mindig öröm számomra, ha azt látom, hogy egy utca vagy egy környék szomszédsága összetartó. Ez odafigyelést, egymással szembeni toleranciát, egymás segítését hozza maga után.

A városban több helyen évek, évtizedek óta szerveznek egy-egy utcában utcabált a környék lakóinak. Többnyire egy vagy két utca lakói jönnek ilyenkor össze, de van, hogy egy egész környék lakói várják minden évben az eseményt!

Erről beszélgettünk tavaly a madárneves utcákban, a Fogoly utcában lakó családokkal. Bátorítottam őket, hogy kezdjék el szervezni, a magam részéről támogatást fogok nyújtani nekik a szervezésben és eszközökben, hogy megfelelő körülmények között legyen az esemény.

Így jött létre először tavaly a „Madárzsúr”. Aztán idén már a tapasztalatok figyelembe vételével egy még sikeresebb második Fogoly utcai és környékbeliek által látogatott utcabál! J

Nagyon sokan jöttek a környékről és sötétedésig tartó tánc, mulatság kerekedett belőle! J De természetesen nem csak a zene, a hangulat volt jó, hanem az a lehetőség is, hogy a szomszédok beszélgethettek egymással, jobban megismerkedhettek és a kicsik is kikapcsolódhattak az ugrálóváron! J

Nagyon finom volt a Molnárné Fónyad Panniék által készített pörkölt is, de megmondom őszintén annyi finom süteményt rég ettem, amennyit végig kóstolhattam a Madárzsúron! J

Kellenek az ilyen rendezvények, ezért is örülök, hogy a tavaszi Szomszédünnep után nyár végén, ősszel is vannak minden évben ilyen kis, helyi közösséget érintő rendezvények. Bízom benne, hogy jövőre is lesz folytatása ennek a jó hagyománynak!

Simó Károly

2. választókerület