Google+
Főoldal / Kiemelt hírek / Újabb utca kapott aszfaltot

Újabb utca kapott aszfaltot

Szilárd burkolatot kapott a Keselyű utca

Az idén duplájára emelt választókerületi alap adta a keretét a Keselyű utca aszfaltozásának. A 2-es számú választókerületben emellett elkészült a Pintyőke és a Titkár utca egy szakasza is.

Érdmost.hu

Az elmúlt években Érd egyik legfőbb feladata az utak aszfaltozása, de a munkálatok folyamatosan haladnak előre, és egyre több poros út és utca kap aszfaltot. Igaz, még közel 300 kilométernyi út poros, ám jelenleg is azon dolgoznak, hogy ezek az utcák minél hamarabb szilárd burkolatot kapjanak. Többek között Érd képviselői is ezért dolgoznak, képviselői keretükből számos utat tudhatnak már maguknak az érdiek. Ezek közé tartoznak Simó Károly alpolgármester választókerületében található Keselyű utca, a Titkár utca egy része, valamint a Pintyőke utca. Simó Károly az Érdmost.hu tudósítójának elmondta, hogy a képviselői keretet elsősorban azokra az utcákra tudják felhasználni, ahol nincs szükség a közműcserére, ugyanis az jelentősen megemeli a költségeket.

A portálon továbbá beszámolt arról, hogy a Keselyű utcában közműcserére nem volt szükség, a csapadékvíz elvezetését pedig szikkasztóárkokkal oldják meg az utcában. Egy lakóutcáról van szó, vagyis az utcában élők közlekednek főként. Ilyen esetben az út szélességének olyannak kell lennie, amely egy kis forgalmat biztosít, de a nagy sebességet nem teszi lehetővé az autósoknak. Reméljük, hogy amikor már a környék összes utcája aszfaltot kap, akkor a forgalomszervezéssel el lehet azt érni, hogy a jó minőségű útburkolaton az autósok ne száguldozzanak – hangsúlyozta az alpolgármester.

Fotó: Simó Károly (Érdmost.hu)

 

Az Érdmost.hu beszámolójában Simó Károly alpolgármester a következő szavakkal zárta tájékoztatását:

– Jelenleg folyamatban van a Titkár, a Csíz, a Szapáry, a Nyárád, az Almafa utca útépítése. Minden egyes utca átadásával egyre közelebb kerülünk ahhoz a célhoz, hogy Érd összes poros utcája szilárd burkolatot kapjon!

Érd épül!

Forrás: Érdmost.hu