Google+
Főoldal / Rovatok / A tűzeset után is dolgozik a karácsonyfadísz-üzem

A tűzeset után is dolgozik a karácsonyfadísz-üzem

tűzeset utánA Tárnok Hír Online hírei…Szerkesztőségünket többen keresték meg azzal a kérdéssel, hogy a tűzeset után mi a helyzet a Szabó Üveg Kft-nél.

Ahogy azt a cég tulajdonosától megtudtuk, az augusztus 26-ai tűzben gyakorlatilag az egész üzem leégett, azonban a legfontosabb számára, hogy senki sem sérült meg. „A pénz pótolható, az emberélet pótolhatatlan – mondja a 80 éves Szabó Lajos. Nem tudom, hogyan tudtam volna leélni a hátralevő éveket, ha valakit elvesztettünk volna a tűzben.”
Szabó Lajos és felesége 50 éve dolgoznak iparosként, eddig kétszer veszítettek el mindent, volt, hogy 6 évig nem volt munkájuk. Ez az eset a harmadik, s állítják, most is talpra állnak.

A balesetet egy meghibásodott gép túlmelegedése okozta. A tüzet pedig megpróbálták megfékezni, s úgy érzik, ha még kettővel több poroltójuk van, sikerült volna. Így azonban a teljes gyártósor kiégett – szinte menthetetlenül. Azért szinte, mert a termelés már újra folyik – a kevésbé sérült gépeket már javítják.

„A tűz után nagyon sok segítséget kaptunk – mondja Szabó Lajos – és kapunk ma is. Barátok, ismerősök és ismeretlenek is megkérdezik, miben tudnának segíteni. Kaptunk kölcsön olyan berendezéseket, amelyekkel takarítani tudunk, fűteni tudunk a festőműhelyben és most is épp egy barátunk állt be az irodákat festeni.”
Először a helyben lakó asszonyok szállását, majd a munkahelyüket, a festőműhelyt tették rendbe. A megrendelőkkel sikerült megállapodniuk, hogy a vis major helyzet miatt a nem teljesített megrendelések után nem kell a cégnek kötbért fizetnie. Igyekeznek azonban minél többet teljesíteni, mert a pénzre viszont szükség van a termelés fenntartásához és az üzem újjáépítéséhez is. Megkezdték egy hitelfelvétel előkészítését, mivel a biztosító a kárukat nem fedezi. Állításuk szerint a cég biztosítása alapján a teljesen kiégett üzemrész, a megsemmisült gyártósor után mindössze 6 millió forint kártérítésre jogosultak.

Azt, hogy az üzem életben marad, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy idén is megrendezik a karácsonyfadísz-vásárt.

A tűzről ITT olvashattok!

Forrás: www.tarnokhir.hu

Érd, 2013.09.23.