Google+
Főoldal / Kiemelt hírek / Stilicho, Kötöny, Strache…

Stilicho, Kötöny, Strache…

A sor tetszés szerint folytatható: Belizár, Aetius, Tisza István, Jörg Haider, Francois Fillon és mások, akiket eltettek az útból, és utánuk káosz jött.

Stilicho vandál származású római hadvezér volt, aki eredményesen védelmezte a birodalmat a barbár betörések ellen. 402-ben legyőzte Alarik gótjait, majd 406-ban a Radagaisus vezetésével betört csapatokat állította meg. 406 végén azonban a vandálok áttörték a limest és ellepték Galliát, ezért azt kezdték terjeszteni róla, hogy lepaktált a barbárokkal, és Honorius császár parancsára kivégezték. Ezután már nem volt megállás: a vadálok Hispánia, majd Karthágó elfoglalása után kifosztották Rómát, a gótok Alarik vezetésével ugyanezt tették, végül eljött 476., és Odoaker letette az utolsó római császárt, Romulust a trónjáról. Stilicho útban volt, mint ahogy útban volt Aetius is, aki Catalaunumnál legyőzte Attilát, de ugyanaz lett a sorsa, mint Stilichónak: meggyilkolták.

Kötöny kun fejedelem élete azért ért véget időnek előtte, mert az a hír terjedt el Frigyes osztrák herceg hathatós segítségével a nemesség körében, hogy a kunok orosz kémek, ezért először börtönbe zárták, majd a felhergelt tömeg lemészárolta. Ezután a kunok az országot végig dúlva kivonultak, és ezután Frigyes is elhagyta az országot. Így a Muhi csata eredménye eleve megpecsételődött. Frigyes utána a hozzá menekülő IV. Bélát megzsarolta, elvette értékeit és három vármegyére is rátette a kezét – csak hogy tudjuk, mit ér az osztrák segítség.

Jörg Haider a Szabadság Párt elnöke volt, majd a saját alapítású Szövetség Ausztria Jövőjéért párt elnöke, Karintia tartomány miniszterelnöke. 1999-ben az FPÖ a választáson a második legjobb eredményt érte el, és a néppárttal együtt koalícióban kormányzott, ami kivívta az európai liberális erők haragját. 2008-ban autóbalesetben hunyt el. A balliberális sajtó arról cikkezett, hogy részeg volt, és megvádolták homoszexualitással is. Nővére azonban több perben is bebizonyította, hogy Haider szinte sohasem ivott alkoholt, és homoszexuális sem volt. Egyszerűen útban volt.

Nagyon hasonló utat járt be a konzervatív Francois Fillon, aki a francia elnökválasztás abszolút esélyese volt. Egy hónappal a választás előtt megvádolták hűtlen kezeléssel, egész hadjárat indult ellene, így nem is jutott a második fordulóba, és Macron lett végül az elnök.

Most Strachén a sor. Az előzőekben példaként felhozott emberek mind útban voltak, mindet eltették láb alól, és mind után katasztrófa következett: birodalmak omlottak össze, kormányok buktak meg, országok mentek tönkre. A háttérben mindig ott voltak azok, akik tehetség és lelkiismeret híján másként nem tudtak volna hatalomhoz jutni, nem érdekelte őket más, mint a saját boldogulásuk, gazdagodásuk. A háttérhatalom mindig is így működött, Strache esetében is így működik. Titkosszolgálati módszerrel csapdába csalják, aztán a leleplezéssel várnak a megfelelő pillanatig. 2017-ben rendezték meg az ominózus találkozót, és most, egy héttel az EU választás előtt hozták nyilvánosságra, hogy a szerintük túlzottan megerősödött FPÖ-t letörjék. Kurz nem véletlenül tárgyalt Sorossal, Merkel nem véletlenül jelentette ki, hogy nem lehet együttműködni a szerinte szélsőjobbal, vagyis Strachéval, Salvinivel, Orbánnal. Túlzottan is megerősödött a bevándorlás-ellenes vonal, tenni kellett valamit ellene.

Ősszel előrehozott választást fognak Ausztriában tartani, és abban reménykednek, hogy az FPÖ annyira megsínyli a Strache-botrányt, hogy visszaállhat a régi, megszokott szocialista–néppárti koalíció, és immár nem lesz akadálya a német vonal befolyásának, és számolatlanul jöhetnek a migránsok Ausztriába is. Ha így lesz, lassan felkészülhetünk arra, hogy dél-délkelet mellett nyugatról is komoly migrációs nyomásnak leszünk kitéve, mert egyrészt a schengeni határ miatt szabadon beszivároghatnak akár a terroristák is, másrészt a kötelező kvóta elfogadása után megpróbálják akár erőszakos úton is betelepíteni hozzánk a muszlim tömegeket, persze csak azokat, akik nem kellenek Nyugat-Európának.

A vasárnapi választás sok kérdésre választ fog adni, többek között arra is, hogy beválik-e Merkelék számítása, bukik-e az FPÖ? Mert akár visszájára is fordulhat az akció, ha a józanabb osztrák többség átlát a szitán, és nem dől be a bevándorláspárti machinációnak.

Weber és Timmermans, a két legesélyesebb csúcsjelölt egyöntetűen kijelentették, hogy az iszlám Európa része, ezzel együtt kell élnünk. Nos, lehet, hogy Nyugat-Európának része, de Közép-Európának nem. Nekünk van némi tapasztalatunk arról, milyen az, amikor az iszlám uralkodik, és nem kérünk többet belőle. A valóság azonban az, hogy Nyugat-Európa lakosságának egyre nagyobb része muszlim, a fiatalok között pedig – legalábbis a nagyvárosokban – lassan többségben lesznek, olyan kevés fehér, keresztény európai születik. Sajnos ez nem csak az ő problémájuk, mert harapófogóba leszünk zárva: nyugatról a szaporodó muszlim népesség, délről Bosznia, Koszovó, Albánia muzulmán tömbje, és az elesett Macedónia bevándorláspárti vezetése szinte szabad utat enged a Törökországban jelenleg élő mintegy négymillió menekültnek.

Nehéz lesz megakadályozni, de talán idejekorán felnyílik az európai polgárok szeme, és vasárnap, az urnák felbontása után olyan erőviszonyok rajzolódnak ki, hogy többségben, vagy legalább blokkoló helyzetbe kerülnek a bevándorlásellenes erők.

Tegyünk mi is érte, szavazzunk minél többen a Fidesz-KDNP listára!

 

Orlai Sándor