Google+
Főoldal / Rovatok / Hasznos / A POKOLBA VEZETŐ ÚT (11. rész)

A POKOLBA VEZETŐ ÚT (11. rész)

Alinsky és Popovics, a zavarkeltés tanítómesterei

 

Mielőtt rátérnénk a Soros hálózatnak a nagyvilágban eddig eljátszott szerepeire, vegyük végig azokat az elméleteket, amelyek alapján dolgoznak. Ezek nem titkosak, számos helyen fellelhetők, egy részük könyv alakban még magyarul is megjelent. Saul Alinsky és Szrgya Popovics a két legismertebb próféta.

 

Alinsky módszer

Saul Alinsky (1909–1972) amerikai közösségszervező és író volt. Chicagóban született bevándorolt orosz zsidó családban, és régész szakon végzett az ottani egyetemen. A 30-as évektől azonban szervezői munkát végzett, és 1971-ben jelent meg könyve, A civil szervezkedés ABC-je. Ebben így írja le a könyv célját: „Célom az, hogy megvilágítsam, hogyan lehet szervezkedni a hatalomért: hogyan szerezzük meg, hogyan éljünk vele és hogyan használjuk fel.

Szakértők szerint tanait az Egyesült Államokban a demokrata Barack Obama mellett Hillary Clinton is követte, aki a szakdolgozatát is a mentorának tekintett Alinskyről írta. Az elmélet egyik alaptétele, hogy a nyomást folyamatos újításokkal állandóan fenn kell tartani. Ennek érdekében pedig minden eszköz, például az erőszak és a rendbontás is megengedett.

Ha Alinsky alább olvasható iránymutatásait összevetjük a hazai  balliberálisok elmúlt egy-két évével, akkor szembeötlő az egyezés.

 

Tartsd fenn a nyomást. Ne engedd fel. Folyamatosan próbálj ki új dolgokat, hogy bizonytalanságban tartsd az ellenfelet. Támadj, támadj, támadj minden irányból.

„1. Nem csak az a hatalom, amivel valóban rendelkezel, hanem az is, amiről az ellenség azt hiszi, hogy rendelkezel. A hatalomnak két fő forrása van: a pénz és az emberek. Akiknek nincs pénzük, a testükből kell felépíteniük a hatalmat.

  1. Sose kerülj kívül az embereid tapasztalati körén. Csak zavarodottságot, félelmet és meghátrálást fog eredményezni.
  2. Amikor csak lehet, kerülj az ellenség tapasztalati körén kívülre.Keresd a módját, hogyan növelhetnéd a bizonytalanságát és az idegességét.
  3. Kényszerítsd az ellenséget, hogy a saját szabályai szerint járjon el.Ha az a szabálya, hogy minden levélre válaszolnia kell, küldj 30 000 levelet. Ezzel kinyírhatod, mert senki sem képes megfelelni az összes maga állította szabályának.
  4. A nevetségessé tevés az ember leghatásosabb fegyvere.Nincs védekezés. Irracionális. Dühítő. Döntő nyomásgyakorlási pontként is szolgálhat, hogy engedményekre kényszerítsd az ellenfelet.
  5. Az a jó taktika, amit élveznek az embereid. Unszolás nélkül is tenni fogják. El fogják végezni a feladatukat, és még jobbakat is fognak javasolni. Ebben az értelemben a radikális aktivisták semmiben sem különböznek a többi emberi lénytől. Mind kerüljük az örömtelen tevékenységet, de élvezzük azt, ami működik és eredménnyel jár.
  6. Az a taktika, ami túl hosszan alkalmazol, teherré válik.Sose válj unalmassá. Még a radikális aktivisták is elunják magukat.
  7. Tartsd fenn a nyomást. Ne engedd fel.Folyamatosan próbálj ki új dolgokat, hogy bizonytalanságban tartsd az ellenfelet. Ahogy az ellenfél kiismer egy taktikát, vágd lágyékon valami újjal. Támadj, támadj, támadj minden irányból, sose hagyj esélyt a tántorgó szervezetnek a pihenésre, átcsoportosításra, talpra állásra és a stratégiája újragondolására.
  8. A fenyegetés gyakran rémisztőbb, mint maga a dolog.A képzelet és az ego gyakran sokkal több negatív következményt képes vizionálni, mint bármely aktivista. És amit valóságnak észlelnek, az azzá válik. A nagy szervezetek mindig a legrosszabb forgatókönyvre készülnek fel, ami talán végtelenül távol áll az aktivista elképzeléseitől. Az eredmény az lesz, hogy a szervezetek hatalmas mennyiségű energiát és időt fognak azzal tölteni, hogy számba veszik a legszörnyűbb következményeket. Ez könnyen megmérgezi a gondolkodást, és demoralizálja őket.
  9. Ha egy negatívumot elég keményen nyomsz végül pozitívvá fog válni.Ha a másik oldal erőszakot alkalmaz, könnyen a te oldaladra állítja a közvéleményt, mert az a gyengébb féllel szimpatizál.
  10. A sikeres támadás ára a konstruktív alternatíva.Soha ne hagyd, hogy az ellenfél pontot vigyen be, mert azon kapnak, hogy nincs megoldásod a problémára. Régi bölcsesség: ha nem vagy része a megoldásnak, akkor a probléma része vagy. Az aktivista szervezeteknek van programja, és az a stratégiájuk, hogy odaülhessenek a tárgyalóasztalhoz. Mindenképp rendelkezniük kell egy kompromisszumos megoldással.
  11. Válaszd ki a célpontot, izoláld, nevezd meg és polarizáld.Vágd el a támogatói hálózatától és szigeteld el a célpontot a szimpátiától. Embereket támadj, ne intézményeket, mert az emberek sérülékenyebbek, mint az intézmények.”

 

Szrgya Popovics

Popovics, az anarchia és a felforgatás bibliájaként is emlegetett könyv, az „Útmutató a forradalomhoz” szerzője a 2000-es szerb diákmozgalom vezetője volt. Soros az Otpor (Ellenállás) nevű szervezeten keresztül finanszírozta Popovicsék tevékenységét: ennek köszönhetően tudtak sok millió plakátot és szórólapot nyomtatni, valamint a médiában politikai hirdetéseket fizetni. Később kiléptek a világszínpadra is.

 

Popovics 2003-ban megalapította a CANVAS nevű nem kormányzati szervezetet (NGO-t), s ennek révén több mint ötven országban képeztek ki aktivistákat a hatalmon lévő kormányok megbuktatására. Ez már egy kész forradalom-külkereskedelmi minisztérium. Egyfajta bulihangulatot teremtve viccessé, mókássá próbálják tenni az „ellenállást”, akár az Oktogonon táborozó spontán forradalmárok. És mindenütt támaszkodnak a Soros-hálózat helyi erőire, aktivistáira is.

Popovics Magyarországon is bemutatta könyvét a Gulyás Márton vezette Közös Ország Mozgalom meghívására.

Néhány részlet a tanításaiból:

Legyen egy vizuális jeled, amit a mozgalommal azonosítanak!  Fontos, hogy márkát építsen ki magának a mozgalom, mert ez olyan érzést kelt az emberekben, hogy a felszín alatt valami nagy és jól szervezett dolog készül. Az Otpor! esetén egy ökölbe szorított kézre esett a választásuk.

Azonosítsd, majd sajátítsd ki a hatalom tartópillérjeit! A pillérelmélet azon alapszik, hogy minden rendszert néhány pillér tart a helyén, és ha nyomást gyakorlunk egy vagy több pillérre, akkor hamarosan az egész rendszer összeomlik. Ez minden országban eltérő lehet a könyv szerint, viszont Popovics főleg az üzleti szektorral és a gazdasággal kapcsolatos pillérek megmozgatásának példáit hozta fel.

Álmodj nagyot, kezdd kicsiben! Popovics egy nagyon egyszerű tanácsot ad ezzel, aminek annyi a lényege: ne vágd túl nagy fába a fejszédet, mert ha veszítesz, a hitelességedet és a méltóságodat is kockáztatod, és az emberek nem fognak többé hinni benned. Keress egy kisebb ügyet, amiből nyertesként kerülhetsz ki, majd úgy lépj folyton a nagyobb csaták felé. Az elmúlt évek legalább félsikeres akciója a Momentum nolimpiás megmozdulása volt, amely végül elbuktatta a budapesti olimpia terveit.

Az elnyomás elnyomók ellen fordítása. Az elnyomás kirívó esete, amikor a diktátorok mártírt csinálnak az ellenfeleikből. A forradalmároknak áldozat kell, ezzel együttérzést lehet kiváltani a polgárokból, a fejlemény pedig ellenérzéseket szül a hatalommal és az erőszakszervekkel szemben, megmutatja azok valódi természetét.

Nevess egészen a győzelemig! Humorral eredményesen fel lehet lépni a diktátorok ellen.

*

Hogy a módszerek működnek, azt az arab tavasztól kezdve a Majdan téri megmozdulásig a világ számos pontján megtapasztalhattuk, de az is nyilvánvaló, hogy az eredménynek azért több feltétele van, mint azt a módszer kitalálói elgondolták. Ezért nem értek el eredményt mindez idáig Magyarországon, pedig nagyon is törekednek rá, aktivistákat képeznek és pénzelnek, szervezeteket gründolnak, országgyűlési képviselőket és egyéb botcsinálta politikusokat okítanak az Egyesült Államokban stb. Hogy a világban milyen eredményeket értek el, illetve mekkora felfordulást okoztak, és ez mit eredményezhet, arról később szólunk.

 

(Bodoni)