Google+
Főoldal / Kiemelt hírek / Komoly bevételtől esett el Érd a városrombolók miatt

Komoly bevételtől esett el Érd a városrombolók miatt

Óriásberuházás valósulhatott volna meg Érden, ha érdi baloldali ellenzékiek és az Érdet csak hírből ismerő civil szervezetek nem akadályozzák meg az ipari park létrejöttét – hangsúlyozta csütörtökön az egyebek napirendi pont tárgyalásakor Dr. Bács István alpolgármester.

Egy dél-koreai cég 200 milliárd forintos beruházást hozott volna Érdre, az Elvira-majorba tervezett ipari parkba. Dr. Bács hangsúlyozta, hogy személyesen tárgyaltak és állapodtak meg erről a cég vezetőivel.

T. Mészáros András polgármester hivatalos Facebook oldalán szintén reagált a hírre. A városvezető azt írta: “Az érdi baloldal, a városért soha semmit nem tevő, fotelből okoskodó “civilek” (akiknek az egyetlen “városfejlesztő” javaslatuk az, hogy zsákutcásítsuk Érd utcáit….) azonban abban érdekeltek, hogy ne fejlődjön a város. Az ő céljuk a rombolás – a közel 70 ezer itt élő érdekeivel szemben is. Ezért támadták – sajnos sikerrel – az Elvira-majorba tervezett ipari park tervét.
200 milliárd forint — közel négyszer több, mint a Modern Városok Program költségvetése, amelyből láthatóan fejlődik városunk. Csak a gyár felépítéséből 2-4 milliárd forint adóbevétele lett volna Érdnek, nem beszélve a későbbi jelentős iparűzési adóról, a vállalkozást érintő ingatlanadóról, s nem utolsó sorban a 600 új munkahelyről. Komáromban – ahol végül megvalósul a beruházás – nyilván hálásak az Érdet romboló baloldalnak és “civileknek”. Mi, érdiek, akiknek fontos ez a város, egészen mást érzünk velük kapcsolatban.”