Google+
Főoldal / Kiemelt hírek / KIEMELT TÁMOGATÁS A BÖLCSŐDÉKNEK

KIEMELT TÁMOGATÁS A BÖLCSŐDÉKNEK

T. Mészáros András polgármester tegnap Novák Katalinnal, az Emberi Erőforrások Minisztériumának  család- és ifjúságügyért felelős államtitkárával és Aradszki András országgyűlési képviselővel közös sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: közel 300 új férőhelyre lenne szükség Érden ahhoz, hogy mindenki, aki bölcsődébe szeretné járatni a gyermekét, megtehesse. Az államtitkár arról biztosította a városban élőket, hogy minden megtesz annak érdekében, hogy az ehhez szüksége forrást megkaphassuk.

A kormány családi bölcsődék létrehozására kiírt pályázata alapján – 465 millió forint támogatásból – 726 bölcsődei férőhely létesül a következő évben – jelentette be Novák Katalin államtitkára Érden, az Otthon Melege Családi Bölcsőde Hálózat családi bölcsődéjében tartott sajtótájékoztatón. Közölte: a kormányzat által nyújtott jelenlegi pályázati támogatással, az összes családi bölcsődei férőhelyhez képest, közel 11 százalékkal növekszik a családi bölcsődék részaránya.
Novák Katalin hozzátette, hogy a három év alatti gyerekek ellátására 52 milliárd forintot biztosít a jövő évi költségvetés, ami közel ötszörös emelkedést a 2010-es 11 milliárd forinthoz képest. Emellett közel kétszeresére emeli a kormány a családi bölcsődék finanszírozását jövőre, hogy a szülőknek is kevesebbe kerüljön a gyerekek ellátása – fűzte hozzá az államtitkár.
Novák Katalin kitért arra: a kormány szeretné, ha a bölcsődei ellátás területén jelentősen nőne a magánszereplők száma, ha az állam vagy az önkormányzatok által fenntartott intézmények mellett minél több családi és munkahelyi bölcsődei hely létesülne.

T. Mészáros András polgármester kiemelte: Érden 1990 óta folyamatosan nő a lakosság lélekszáma és a családtámogató intézkedéseknek köszönhetően egyre többen vállalnak gyereket. Ezért különösen fontos, hogy a kisgyermekek napközbeni ellátását biztosító oktatási-nevelési intézmények képesek legyenek ellátni a növekvő igényeket. Mint mondta, az elmúlt években sok új óvodát épített a város, ám jelenleg közel 300 új férőhelyre lenne szükség Érden ahhoz, hogy mindenki, aki bölcsődébe szeretné járatni a gyermekét, megtehesse. Az államtitkár erre válaszul  biztosította a városban élőket, hogy minden megtesz annak érdekében, hogy az ehhez szüksége forrást megkaphassa Érd.

Aradszki András országgyűlési képviselő a kormány családtámogatási rendszeréről beszélt, amely egyedülálló Európában és amelynek köszönhetően a család intézménye végre visszakapja régi megbecsülését.

fotók: T. Mészáros András facebook oldala