Google+
Főoldal / Kiemelt hírek / Idén is lecsófőző fesztivál!

Idén is lecsófőző fesztivál!

Már lehet jelentkezni az augusztus végi lecsófőző fesztiválra, amit idén is a Favágó utcai napközis táborban rendeznek meg. Azokat is sok szeretettel látják, akik nemcsak főzőcskéznének és kóstolnának, hanem szívesen kipróbálnának időseknek is ajánlott mozgásformákat, ugyanis a lecsófőző fesztivál mellett sportnappal is várják a nyugdíjasokat a szervezők.

Az Idősügyi Tanács augusztus 23-án, csütörtökön, reggel kilenc órától délután négyig rendezi meg a nyárbúcsúztató lecsófőző versenyt, illetve a sportnapot a napközis tábor területén. Várják nyugdíjas klubok, idősotthonok, baráti társaságok jelentkezését. A részvétel feltételei: 60 év feletti életkor és állandó érdi lakcím.

A lecsófőzéshez a nyersanyagot (paprika, paradicsom, hagyma, kenyér), a tüzelőt, tányérokat, evőeszközt az Idősügyi Tanács biztosítja, az egyéb hozzávalók, valamint a bogrács, bográcsállvány, konyhai eszközök, kempingasztal és székek, esetlegesen sörpadok biztosítása a csapatok feladata.

Természetesen várják a nem versenyző nyugdíjasokat is, hiszen a lecsót el is kell fogyasztani. Aki nem főz lecsót, sakkozhat, kártyázhat, pingpongozhat.

Előzetes jelentkezés alapján autóbuszjáratot is biztosítanak a táborba, illetve vissza. A különjárat Érd autóbusz-pályaudvarról indul és az alábbi megállókban lehet majd felszállni: Stop Shop, Széchenyi tér, Gellért utca, Vincellér utca, Bem tér, Favágó utcai napközis tábor

A versenyre csak előzetesen lehet nevezni 2018. augusztus 9-ig a tassi.beata@szepesmk.hu e-mail címen. A szurkolók augusztus 16-ig jelentkezhetnek a 06 23/365-490/101-es telefonszámon, jelezve, hogy autóbuszt kívánnak-e igénybe venni.