Google+
Főoldal / Kiemelt hírek / CSŐZIK ÚJRA PÁRTOT VÁLT?

CSŐZIK ÚJRA PÁRTOT VÁLT?

VISSZA A GYÖKEREKHEZ

Az elmúlt hetekben sokszor látták együtt Érden és más településeken is Csőzik László volt SZDSZ-es politikust és az SZDSZ maradékából alakult, Fodor Gábor vezette Liberális Párt egyetlen országgyűlési képviselőjét, Bősz Anettet. A jelek és a fővárosban terjedő szóbeszéd szerint nem kizárt, hogy Csőzik ismét pártot vált.

 

Legutóbb az érdi piacon sétált együtt Bősz Anett és Csőzik László, meglátogatták a helyi MSZP politikai standját, majd kampányjelleggel körbesétáltak a piacon. Korábban egy balatoni futóversenyen pózoltak és posztoltak közös képet, március elején pedig a mohácsi busójáráson látták őket együtt. E jelek és iparági pletykák szerint Csőzik ismét pártot vált, s ezúttal a Liberális Párt felé kacsingat, amelynek egyetlen országgyűlési képviselője Bősz Anett. Csőzik ezzel valójában visszatérne régi politikus társaihoz, hiszen a Liberális Pártot az SZDSZ egykori elnöke, Fodor Gábor vezeti.

*

Csőzik László a rendszerváltáskor az Ifjúsági Demokrata Fórumnál (az MDF ifjúsági szervezeténél) kezdte a politizálást, majd középiskolai osztályfőnöke hatására (aki később Magyar Bálint volt SZDSZ-es oktatási miniszter helyettes államtitkára lett) egyre közelebb került az SZDSZ-hez.

2002-2006 között Döcsakovszky Béla MSZP-s polgármester mellett volt alpolgármester, majd az utolsó pillanatban kiugrott a koalícióból. 2006-2010 között a fideszes városvezetésben töltötte be az alpolgármesteri tisztséget. Csőzik ügyvivőként vezető tisztségviselője volt az SZDSZ-nek 2007-ben, akkor, amikor súlyos (két évvel később végül a párt feloszlatásához vezető) szavazási csalás történt Kóka János pártelnökké választásakor.  Ügyvivői posztjáról történő lemondását mégsem a botrány idején, hanem csak két évvel később, az Európai Parlamenti választás után nyújtotta be. Az indok: így tiltakozott az ellen, hogy az ügyvivői testület többsége Bajnai Gordon miniszterelnökké választását támogatta.

Röpke két-három év és egy jónak tűnő ajánlat kellett ahhoz, hogy a Bajnai ellen érzett ellenszenve semmivé legyen. Ugyanis  2013-ban már Bajnai Gordon miniszterelnök-jelölti kampányát erősítve az azóta szintén megszűnt Együtt érdi országgyűlési képviselőjelöltjeként lépett színpadra a jelöltbemutató nagygyűlésen. Jelölti karrierje azonban nem tartott sokáig. Bajnai alig néhány hónappal a választás előtt lecserélte Csőziket, és a fővárosi Dorosz Dávidot, az Együtt országgyűlési képviselőjét küldte Érdre jelöltnek. Nyilván szakmai okok miatt, bár egyesek szerint a csere egy előre kitervelt bosszú is lehetett azért, mert Csőzik az ügyvivőségről való lemondásával hátba szúrta Bajnait.

Csőzik ekkor már egy 2010-ben alapított civil szervezetet vezetett Érden. A 20-30 Egyesület – amelynek nevét információnk szerint a polgármesteri kabinet adta – képviselőjelöltként indította a 2014-es önkormányzati választáson, ám vereséget szenvedett. Ebben az évben az elnöki pozíciójáról is lemondatták, így 2018-ban már az MSZP-Párbeszéd jelöltjeként indult és kapott ki az országgyűlési választáson.

De nem búslakodott sokáig: ma már az érdi baloldal fedőszerve, az érdi Közéleti Kerekasztal elnöke.

Ifjúsági Demokrata Fórum, SZDSZ, Együtt, 20-30 Egyesület, MSZP-Párbeszéd, Közéleti Kerekasztal, közben alpolgármesterség szocialista, majd fideszes városvezetés alatt – Csőzik sokfelé próbálkozott, és bár választást semmilyen formációval nem tudott nyerni, mindig jó előre bebiztosította a továbblépést a várható kudarc esetére.

 

A hírek szerint idén az MSZP-Párbeszéd polgármesterjelöltje lesz, és a felmérések azt mutatják, ezúttal se esélyes. A fenti előzmények ismeretében már érthető, hogyan került a képbe a szintén volt SZDSZ-es Fodor Gábor jelenlegi pártja, a Liberális Párt és annak egyetlen országgyűlési képviselője, Bősz Anett.

Ez magyarázza a sok közös fotót, amelyeket az utóbbi egy-két hónapban posztoltak.

 

Bár mindebből arra is következtetni lehetne, hogy Csőzik és Bősz egy pár, de ez szinte kizárt, hiszen Csőzik nős és gyerekei vannak. Így hát valószínűbb, hogy Csőzik sokadik arculatváltásának és egy újabb politikai összeborulásnak lehetünk tanúi.

 

(-somogyi-)