Google+
Főoldal / Rovatok / Kávészünet / Ameddig a lábam bírja…félmeztelenül a fagyban

Ameddig a lábam bírja…félmeztelenül a fagyban

félmesztelenülA Százhalombattai Hírtükör hírei… 2013 havas januárjában írtunk a százhalombattai fiatalemberről, aki a fagyos városban félmeztelenül, mezítláb futva keltette fel az emberek kíváncsiságát. Vörös Tibor, azaz Ibn Rashya október elején kiköltözött Indiába. Az a terve, hogy körbefutja a hatalmas országot.

A facebook-ra rendszeresen tölt fel színpompás és izgalmas fotókat csodás tájakról, emberekről. Néha rövid naplóbejegyzésekkel is kiegészíti a látottakat. December 18-án a következőket írta legfrissebb fényképeihez:

“Elindultam a nagy futásra, amiről azt hittem nem lesz mit írnom, de Indiában útközben is mindig történik valami érdekes. Rögtön az elején belebotlottam egy “Futni tilos!” táblába. Később beállt elém egy kamionos, hogy elvigyen. Bezzeg, ha stoppolok, a kutya sem áll meg. Azért egy teameghívást elfogadtam. Úgy látszik, a kamionosok a világ összes táján jó fejek. Elmondta, ahol vagyunk, az egy hotel kamionosoknak, ingyen szállással és fürdési lehetőséggel. Ráadásul Indiában körülbelül húsz kilométerenként van kézikút. Nagyon kedveznek a hosszútávfutóknak. Útközben betértem egy Durga mandirba. Már a dobolást is rossz előjelnek véltem, olyan tipikus törzsi, mint a kannibáloknál. Na, amikor az oltárra néztem, a brahmin pont akkor szakajtotta le szegény kecske fejét hatalmas pallosával.

Érdekes élmények voltak, mikor esténként a szabadban aludtam. Egy helyi földműves kezdett el szövegelni a saját nyelvén és mutogatta, hogy haramiák megtámadnak, majd jól fejbe vernek, azonnal húzzak biztonságosabb helyre! Jól van, mondom. El is húzódtam vagy 50 méterrel odébb, de hát nem azt mondta a kisöreg, amit én kihámoztam. Éjjel hatalmas égszakadás-földindulásra ébredtem. Mi a fene ez?! – kérdeztem magamtól. Hát az út másik oldalán kőbánya található, ahol minden éjjel robbantanak. Potyogtak az apró kövek. Innen is sietve távoztam.

Egy kis falut elintézett egy ciklon a napokban, erről árulkodtak a kitépett pálmafák, de szerencsére valahol elkerültük egymást. Itt egy barátságos kis majomcsaláddal bandáztam, már-már családtagként kezeltek, amikor megjelent egy helybeli srác. Figyelmeztetett, jobb, ha náluk alszom, mert a napokban “Balu-macit” arrafele látták ólálkodni. A srác édesapja egy mini parfümériát üzemeltet, nagyon barátságosak voltak.

Betévedtem egy újabb kis faluba, ahol azonnal megtalált a helyi varázsló, mutogatva egy szent könyvet, hogy írjam le a nevem és megmondja, mi a karmám. Eközben történeteket zengett, mint a Dzsungel könyve című film elején az öreg mesemondó. Egy az egyben olyan volt. Lassan tagoltan beszélt, majd hirtelen összeráncolt szemöldökkel a lényegre tért: “Adj tíz rupiát!” “Ó, uram! Én szegény zarándok vagyok, táskámban csak a poros ruháim. Még nálad is szegényebb vagyok.” “Szegény?!” Egy perc alatt összehívta a falu polgárait, hogy adakozzanak nekem. Így is tettek, de a varázsló eltűnt, mint a kámfor, így nem készíthettem róla képet. Majd az adakozás végén egy pillanatra felbukkant. “Hol van a tíz rupiám?” Estére még szállást és ételt is intézett nekem a helyi Hanuman mandirban.

Hogy a futásról is essen szó, eddig minden jól megy. 1200 kilométert végigcsináltam, persze, hosszú sétákkal is tarkítva. A nagylábujjamat háromszor magam alá gyűrtem. Erre csak én vagyok képes. És felvizesedett a talpam. Viszont meg kellett állapítanom, amit eddig is sejtettem: a google map nem ad hiteles távolságot. Úgy döntöttem, a papírtérképem lesz a hiteles. A helyi táblák alapján 6000 kilométer helyett így 4800 csak, ami ezzel a tempóval késő tavaszra végigfutható. Persze, ha így marad. Azonban az indiai táblák is okoznak meglepetést, előfordul, hogy egyik város megelőzi a másikat. Hogy ez hogyan fordulhat elő, azt ne tőlem kérdezzétek! Ha nem jelentkeznék, ezzel az albummal kívánok boldog Karácsonyt az NH 5-os highwayről.”

További beszámolókat és képeket ITT találhatsz!

Érd, 2014.01.14.